Azt gondolom, hogy az „új típusú, modern férfi” nem létezik. Különféle válaszok léteznek csak a nem-normális világ kihívásaira.
Tehát, a viselkedési minták változnak ugyan - a környezeti elvárásokhoz és lehetőségekhez képest -, de úgy gondolom, hogy ezek nem típusok.
Ezek csak egyszerű hétköznapi őrületek.
Már senki sem tudja pontosan, hogy milyen az igazi férfi szerep. Persze, de az elvárások azért lettek pokolian bonyolultak, mert a liberális világunk megengedi, hogy ahány nő, annyi elvárás legyen, = káosz.

Szerintem, legyen kérdés akár a sex, akár a szaktudás, a freeTime, a kütyük, vagy a szülőktől való leválás – a témák összes aktuális kérdése -, ezek mind-mind csak okozatok.
Ha ezekkel foglalkozunk, akkor úgy teszünk, mint az orvos, aki észleli a lázat, és azt akarja csak megérteni/csillapítani ahelyett, hogy a betegséget, azaz, az okot vizsgálná/szüntetné meg.

Igen, legfőként arra gondolok, hogy míg korábban a párok egyetértésben voltak a nők és férfiak különböző szerepeit illetően, ma vitatkoznak mindazon, amit mindketten betöltenek. DE! A kérdés számomra nem az, hogy kinek van igaza, - hogy melyik szerep illik inkább a nőre és melyik a férfira -, inkább az, hogy ami évezredeken keresztül bevált, ami az élővilágban ma is ösztönösen természetes, az miért kérdés tárgya?
Lehet azon elmélkedni, hogy klumpával, vagy húsklopfolóval jobb-e a szöget beütni, de lássuk be, erre a célra a kalapács a legjobb szerszám. Lehet próbálkozni, lehet kísérletezni, lehet arra hivatkozni, hogy egy modern háztartásban inkább van klopfoló, mint kalapács, de ne feledjük! Minden, ami nem a kalapács mellett szól, az csak magyarázkodás.

---------------------------- = Hozzászólás vége.

Ha ez csak egy burkolt közvélemény kutatás, akkor bocsi, nem biztos, hogy idevaló a gondolatom.

Üdv.: Vaskalapos (aki Péter)

Tiszteletem a blog szerkesztőinek!

Olvasom az előttem levő hozzászólást és kicsit úgy érzem hogy mintha kapaszkodnánk valamibe ami ha nem is ódivatú, de lemaradt a kor és a világ mögött jócskán.
Persze, vannak tradícionális férfi és női szerepek, de azt hiszem hogy a jelen modern világban már ezek nem úgy működnek mint régen. Ahogy az emancipációval a nők is jelentős férfias feladatokat vettek magukhoz, úgy talán a női szerepek is át-áttevődnek a férfi oldalra is.

Nézzük pl azt, hogy ma már nem úgy működik egy házasság kialakulása sem, hogy egy férfiember az anyja szoknyája mellől egyből a feleség gondoskodó karjaiba csöppen, sokkal inkább kell tisztában lenni egy férfinak is az úgynevezett női szerepekkel, feladatokkal. És ez igaz a női oldalon is, azaz egy úgymond önellátó szingli nőnek nagyon is tudnia kell azokat a férfi szerepeket amiket mondjuk két-három generációval ezelőtt még nem kellett feltétlen tudnia, hiszen az anyja tűzhelye mellől máris a férjuram tűzhelye mellé cuccolt át.

Szóval szerintem a modern jelző igenis jogos tud lenni a mai világban úgy férfire mint nőre. Mert bizony nem minden férfi és nem minden nő modern ( ami nem jelenti hogy aki nem ebbe a kategóriába tartozik az hátránnyal indulna a világban ), szóval a nagyvárosi lét igenis kitermelte a maga "modern" altípusát.

Szerintem.:)

Üdv:
Attila

Kedves Vaskalapos Péter!

Biztosan jól átgondolta amit írt? A kalapács valóban a legjobb szögbeverésre kitalált eszköz, de ugye Ön sem pattan lóhátra, amikor a Balatonra készül?

A nők szeszélyeiről sokat lehetne beszélni, (ahány nő, annyi elvárás, teljesen igaz) de legyünk igazságosak velük. Manapság ugyanúgy 8 órát dolgoznak, csak hazaérve sokuknak kezdődik a második műszak. Ezért kell a férfiszerepeknek is változnia. Mivel mostanság sem vadászni nem járunk, sem pedig - legtöbb esetben - egyedüli családfenntartók nem vagyunk, meg kell próbálni hasznossá tenni magunkat a mindennapi élet apró, egyáltalán nem heroikus területein. Ez éppen a korábbi berögződések miatt nem könnyű, és Önhöz hasonlóan sokan gondolják, hogy férfiatlan. Pedig csupán a körülményekhez való alkalmazkodásról van szó. Nevezhetnénk egyfajta evolúciónak is.

Üdvözlettel: Klini

Tisztelt Attila!

Azt gondolom, hogy a civilizáció lehagyta az evolúciót. Ez alatt azt értem, hogy olyan elvárásokat állítunk magunk elé, amelyekre képességeink nem tesznek (még) alkalmassá. Kevesen tudják, vagy csak nem számolnak vele, hogy szerzett tulajdonságok nem örökölhetőek. Azaz, valaki hiába alkalmazkodik a modern világ kihívásaihoz, utódaiba ezekből nem kerül át semmi.
Miért fontos ez? Mert az evolúció kiválasztódás, alkalmazkodás, amely egy igen lassú folyamat.
Az évezredek alatt, a férfiak a nőkhöz képest másféle rostán estek át. Így ugyan egyelőek vagyunk, de másban vagyunk jobbak, más-más kvalitásaink csiszolódtak jobbá.
Tehát, áltathatom magamat, hogy én egy modern férfi vagyok, ezért elfogadom azt, hogy a női szerepek is át-áttevődnek a férfi oldalra is, de ezzel azt is mondom, hogy olyan területen is „dolgozom”, működök közre, amelyben vélhetőleg ügyetlenebb vagyok, mint női társaink.
Lehetne azt mondani egy pékségben, hogy legyen egyenlőség, és ha kell, hát beállhasson a pék a pult mögé eladni, az eladó pedig süthessen kenyeret, de gondolom kitalálható, hogy ez a csere milyen eredményt hozna.
Ezek alapján a véleményem továbbra is az, hogy ugyan létezik az, amit „modern altípusnak” hívunk, de ez nem más, mint egy torzulat. Egy, ugyan szükséges válasz, egy szükséges viselkedés, de ettől még valódi kvalitásaink a régiek. Erről sajnos, a „nagy egyenlősdi” ködében megfeledkezünk.
Visszatérve a példámra, amiről persze tudom, hogy biceg. Tegyük fel, hogy eladó valahogy elboldogul a kenyérsütéssel és a pék is el tudja adni a portékát. De ezt látva, ezek után, ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogy miként kerülhetne mindenki vissza a megfelelő helyére, számomra agyrém arról elmélkedni, hogy végül is milyen jól áll a péklegénynek, amikor azt mondja a pult mögül, hogy „mitteccikkérni?”.
Számomra az „új típusú, modern férfi” leírása, meghatározása egyben egy nem normális helyzet elfogadása is. Ez nálam így is marad addig, amíg ezt a helyzetet ugyan elfogadva, de nem tesszük mellé valamely formában azt, hogy ez azért még sem teljesen jó így.

Tisztelt Klini!

Nem, valóban nem pattanok lóhátra és a feleségemet sem magázom. A vaskalaposságom nem a modern kor előnyeinek, technikai lehetőségeinek az elutasításáról szól, inkább korunk ellentmondásainak el nem fogadásáról.

Ön azt gondolja (a leírtakból erre következtetek), hogy fenntartás nélkül fogadjuk el azt, hogy sok nőnek a munka után kezdődik a második műszak? Valamint azt is gondolja, hogy ennek a „dupla műszaknak” a hátrányait, fáradalmait érdemben csökkenteni tudjuk azzal, hogy hasznossá tesszük magunkat a mindennapi élet apró, egyáltalán nem heroikus területein?
Ugyan így tűnhet, ugyan sokan így tartják, de ha belegondolunk, ha van alkalmunk nyíltan beszélgetni megfelelő számú hölggyel, akkor rájöhetünk, hogy az ilyen tartalmú vélemények a legtöbb esetben nem fedik a valóságot.

Szomorú vagyok, igen szomorú. Mert amíg Ön és sokan mások az egyenlő jogokat látják, vagy a modern kor kihívásaihoz való alkalmazkodást, „egyfajta evolúciót”, én a gyermekeimet és a következő generációt látom. Azokat a gyermekeket, akik úgy nőnek fel, hogy az anyjukkal reggel úgy találkoznak, hogy Ő csak gyorsan kirakja reggelit. Délután talán Ő megy értük az iskolába, talán apa, este fáradt, ezért apa készíti a tejbegrízt, ami sosem olyan, mint anyáé. Apa segíteni akar, ezért elmosogat, de anyával ezen sokszor összevesznek, mert apa mindig „kipacsázza” a vizet és nem mindig teszi vissza a jó helyre az edényt.

Tudja, semmi gondom a „férfiatlan” feladatokkal, de nem vagyok hajlandó elfogadni azt, amely ugyan hasznosnak tűnik, de végeredményben elvesz azoktól, akiket a legjobban szeretünk, a gyermekeinktől.

Kedves Vaskalapos Péter úr!

Remélem nem haragszik meg, ha minden leírt sorára elsődlegesen azt kell hogy mondjam: demagóg. Bár ugyanakkor elfogadom hogy különbözőek vagyunk, hogy más a véleményünk erről vagy arról.
A feladatok megosztását hogyan hozzuk össze a genetikával??? Nehogy már azt mondjuk hogy mivel ez vagy az a tevékenység be van programozva a génjeinkbe így nem érdemes ezt a másik félnek esetleg bevállalni.
Persze, ha most is azt az életet élhetnénk mint mondjuk három generációval ezelőtt, azaz hogy a férfi képes volna az egész családnak elegendőt előteremteni és a nőnek csak a családra kellene figyelnie és ennyi feladata lehetne szó nem volna modern altípusokról.
Öröklődés. Nos szerintem nem gének szintjén, de tanult magatartásformák szintjén igenis öröklődik a modernitás, hiszen a gyerek jellemébe az épül be, amit a szüleitől tapasztal. Ha azt látja hogy megosztják a szülők a feladatokat, akkor számára ez evidens lesz, ha viszont azt látja otthon, hogy apu a sörözős-meccsnézős-kanapénheverészős, míg anyuból kiszakad a lélek annyit megy még otthon is... nos azt hiszem ez a vonal lehet hogy tradicionális de nem életképes már.

Hja és még valami nem elhanyagolható: egyre gyakoribb az a jellemtípus a férfiak körében, akik önálló életet kezdenek háziszolga nélkül, tehát nem anyuci szolgaságát részesítik előnyben, hanem a függetlenségüket amivel együtt jár az is, hogy bizony ők megtanulnak főzni, mosnivalót szétválogatni, rendesen elmosogatni, teszem azt még egy kis szépérzék is szorul beléjük és lakberendezésben is szereznek némi tudást. A szükséges rossz ami nélkül a laktere barlang szinten létezne csak.

Persze nem halt még ki a konzervatív típus sem, de ne vitassuk már el a létjogosultságát az új kor férfijának sem.:)

Köszönöm!:)

Üdv:
Attila

Tisztelt Attila!

Azt kérdezi: „A feladatok megosztását hogyan hozzuk össze a genetikával??? Nehogy már azt mondjuk hogy mivel ez vagy az a tevékenység be van programozva a génjeinkbe így nem érdemes ezt a másik félnek esetleg bevállalni.”
A genetika és a feladatok viszonyáról már az előzőekben írtam, most összefoglalva csak annyit, hogy van, amihez a férfi ért jobban, van, amihez a nő. Önnek igaza lenne, érdemes bevállalni, „esetleg”, alkalmanként a másik fél munkáját, - még akkor is, ha a feladatra a másik fél lenne az alkalmasabb -, ha ez a bevállalás tényleg csak esetenként és alkalmilag történne. Számomra nem alkalmi „bevállalás” az, hogy a családfenntartás feladatát már közösen vállalja a nő és a férfi.

Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy az, amit Ön oknak, indoknak tüntet fel, amire magyarázatát alapozza, hogy - a férfi már nem képes egyedül eltartani a családját -, az nem ok, hanem az is egy következmény. Jellegzetes elnőiesedett férfi (vagy női) tulajdonságnak tartom, hogy az események láncolatából csak az utolsó és az utolsó előtti történések viszonyát vizsgálják, így rendszeresen hamis eredményt kapnak. (Persze, ezt a hamis eredményt a környezetük visszaigazolja, hiszen sem az oktatásban, sem a magánszférában nem tanulunk meg megfelelően következtetni, így mások is hasonló eredményre jutnak.)

Hogy tőlem megszokottan egy példával éljek. Lehet azzal magyarázni egy betört orrot, hogy elestem, ami ugyan igaz, (és ok – okozati összefüggés is fennáll) de ha a valódi okra, hogy közben cudar részeg voltam nem derül fény, más lesz a helyzet megítélése.

Szóval kedves Attila, úgy gondolom, hogy amit mond, akár a másik fél „bevállalására”, akár az önálló életet kezdő férfiemberre gondolok, önmagukban nézve akár pozitív előjelet is kaphatnának. Sajnos, nem tudom magam kivonni annak a „téveszmének” a hatása alól, hogy csak rendszerekben, és azok összefüggéseit vizsgálva tartom érdemesnek a gondolkodást
Ez esetben rendszer alatt a társadalmainkat értem, és annak legkisebb egységét a családot. Talán hibásan, de azt gondolom, hogy a család, így a társadalom is akkor működik a legjobban, ha mindenki azt teszi, amihez legjobban ért, amire a természet évezredek alatt a legjobban felkészítette. A gyermek, az csak nagyon fiatal, de nem hülye és ugyan azt is látja, láthatja, hogy apa segít anyának és fordítva, de előbb-utóbb azt is észleli, hogy apa kezében ugyan olyan rosszul áll a fakanál, mint anya kezében az ütve fúró.
A sörözős-meccsnézős-kanapénheverészős, sztereotípiát pedig nem tudom honnan szedte, mert vettem a fáradtságot és „meg-googliztam”, de egyetlen találat sem volt.

Viszont!
Alaposnak tartom azt az elképzelést, hogy az „új típusú modern férfit” és annak altípusait a legutolsó, már a dolgozó nővel jellemezhető családtípus elutasítása hozta létre. Tehát azzal a gondolattal értek egyet, miszerint: „A munkában és a családban kiegyenlítődő nemi szerepek következtében ugyanis a férfiak egyre kevésbé képesek a hagyományos értékekre alapozni azonosságtudatukat. „ Tehát egy változás közepén vagyunk, megyünk valahonnan valahová, így nem lehetünk meglepve az ilyen és hasonló kijelentéseken: „Az igazat megvallva, már nem is tudom pontosan, milyen a férfi szerep..” Persze, hiszen manapság ilyen nincs is. Volt „valamilyen”, lesz, valamilyen, de szerintem az a „lesz”, a jövő, még csak most formálódik.

Nem lennék meglepve, ha belátható időn belül nőtársaink is kialakítanának egy a maitól eltérő „új típusú modern nőt”, hiszen rájuk is igaz, hogy: A munkában és a családban kiegyenlítődő nemi szerepek következtében a (n)ők is egyre kevésbé képesek a hagyományos értékekre alapozni azonosságtudatukat. Azt gondolom, hogy a női alapvonásokat figyelembe véve, ez nem a singli-ség lesz. Úgy vélem, ebben a „történetben” ez a helyzet hozhat majd igazi fordulatot.

Nekem nem szimpi ez a modern férfi típus. Én azt tartom, hogy jó, ha a férfi képes ellátni hagyományosan női feladatokat (nincsen mindig egy nőre utalva), de nem tartom szerencsésnek a nemi szerepek megfordítását. Én nagyon remélem, hogy ez a mai állapot, egy ideiglenes, közbülső állapot, és hamarosan sokminden visszarendeződik. És akkor igazi Férfiak vezethetik a családjaikat, elnyomás nélkül, és igazi Nők tartják egyben ezeket a családokat. Én Péterrel értek sokmindenben egyet. Akkor is a hagyományos szerepek mellett szavazok, ha mégannyira meg tudjuk oldani ezek fordítottját is. Ami ma modernség, az egy haldokló kutúra terméke. Mert szerintem a nyugati kultúra ma a halál kultúrája. Ahol milliószám ölik meg a magzatokat, ahol kiöregszik a társadalom, ahol az anyagiasság az úr, annyira, hogy nők még kurvának is elmennek, csak hogy jól éljenek, ahol a felebarát szeretete nem jelent szinte semmit,sőt sokszor a család szeretete sem, az az én szememben a halál felé tart. Korunk nagyon emlékeztet a hanyatló római birodalomra. A szexuális szabadosság, a morális romlás... stb.
Szóval, remélem, hogy hamarosan némi visszarendeződés lesz, miután megtisztítottuk az alapokat, mert azért a patriarchális családban sok férfi visszaélt a vezető szerepével. És ez rossz.

Van nekem is egy blogom, ahol férfitémával foglalkozom: www.ferfivilag.freeblog.hu
Akit érdekel, látogasson el oda!