Férfiember büszke a szaktudására. A Discovery Channel kutatásának egyik fontos tanulsága, hogy a fiatal férfiak meg különösen. Tehát ne gondolja senki, hogy az X és az Y nemzedék felcseperedett tagjai a tudás alapú társadalomban ne becsülnék a tudást. Az viszont már sajátos jelenség, hogy ezek a fiatalemberek nem feltétlenül azt a tudást tartják nagyra, amely a megélhetésükhöz, a munkájukhoz szükséges.
Szóval, ha sikeres bróker, informatikus, fotográfus, séf stb. vagy, nem ezzel a tudással fogsz kérkedni. Illetve, ha sikeres brókerként működsz, azzal büszkélkedsz, hogy mesterszintű kávékóstoló vagy, ha zseniális séfként ismernek, azzal villogsz, hogy nagyszerűen fotózol, elismert informatikusként pedig finoman megjegyzed, hogy hétvégeken DJ Fatalerror néven mixelsz.
Látszólag nincs ebben semmi új vagy meglepő, hiszen férfiember mindig is büszke volt/van/lesz a hobbijára. A leheletnyi különbség abban van, hogy az egykor hobbinak – súlyosabb esetben szenvedélynek – nevezett elfoglaltság manapság erősebb identitást ad a férfiaknak, mint a hivatásuk. Sokféle magyarázat lehetséges. Az egyik mindjárt az, hogy az a bizonyos pénzkereső állás vagy elfoglaltság meglehetősen változékony, a másodlagos „szaktudás” viszont állandó, és az ember attól még remek borbarát, modellező vagy műértő maradhat, hogy a munkája változik. De nyilvánvalóan benne van az is, hogy a férfiak egyre inkább ennek a másodlagos szaktudásnak a segítségével különböztetik meg magukat a nőktől. A munkában és a családban kiegyenlítődő nemi szerepek következtében ugyanis a férfiak egyre kevésbé képesek a hagyományos értékekre alapozni azonosságtudatukat. Így aztán lőfegyver- vagy tourbillon-szakértőként, amatőr baristaként vagy katana-kovácsként visszanyerhetsz valamit. Ráadásul ezzel jól beilleszkedsz abba, a média által is hatékonyan épített világba, ahol senki nem azt csinálja, amihez igazán ért. Mert – ismerjük be – ez nem túlságosan érdekes. Mi a hír abban, ha a nyomozó nyomoz, a burkoló burkol, az író ír?
Az elbulvárosodás egyenes következménye, hogy amikor az újságíró felhívja a jeles tudóst, nem feltétlenül arra kíváncsi, mi a bánat van azokkal az egyébként is igen aprócska génekkel vagy a kelleténél nagyobb galaxisokkal. Szóval még egy Nobel-díjasnak sem árt, ha ilyenkor – csak úgy odavetve – megjegyzi, hogy szabadidejében kemencét épít, és övé Közép-Európa legnagyobb necuke-gyűjteménye.
Nem tudom, ti hogyan gondoljátok. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Még akkor, is, ha nincs egy árva necukétek sem.
