Én személy szerint az szülőktől való elszakadás eltolódását arra vezetném vissza, hogy bizony két-három generációval ezelőtt még a népnyelvnek nagyon is fontos szerepe volt. Egy férfiról már pletykáltak a huszonéves kora körül még nem lett önálló, nem nősült meg, nem alapított saját portát. Társadalmi elvárás volt, amihez ha nem alkalmazkodtál bélyeget kaptál.
Ma már nincs ilyen, illetve ha van is nem érdekli az embereket annyira. Ahogy mondjuk a válás bélyegző hatása sem jelentős már.

Felelősség vállalása: tény, hogy manapság az ego korában miért is akarná az ember idő előtt felvállalni a felelősséget bárki iránt is?! Nézzünk meg huszonéves párokat: egy jelentős részük csak egymás mellett van, nem egymással. Két ego kooperatív léte, nem alakul ki az a bizonyos MI érzés, mindig csak az ÉN van jelen.

Szingli lét: van akinek bejön és maga választja ( ők azok akik az említett szolgáltatásokat is igénybe veszik ) és van akinek az élet kényszere miatt van része ebben az életélményben. Aki maga választja ő bizony élvezi, a másik vonal pedig megszenvedi. Az első vonal mindent szeretne bankkártyával megoldani, a másik vonal viszont imádna ha a szeretet-felelősségbankból törleszthetné a "költségeket".

Üdv:
Attila

Csak egy kis csoportosítást csináltam az anyák felől megközelítve:
Az A típusú anyák, akik a szeretet nevében a széltől is óvják a kicsi egy szem fiacskáikat, ezért nem tudják a fiak megtanulni, hogy hogyan fogadtassák el magukat akár a másik nemmel szemben is, mert ezen anyák túlzóan pozitívan értékelték a gyermekük negatív tetteit is. Így nem tudták megtanulni a felelősség vállalást, se magukért sem másvalakiért. Ezért nem akar elszakadni az anyától, és halogatják a párkapcsolatot, mert a párkapcsolat az már nem feltétel nélküli elfogadás, hanem kölcsönös elfogadás a mindkét fél részéről. Belőlük lesznek a szinglik, szerintem. Ez a típusú anya azért válik ilyenné, mert már korábban esetleg elveszítette a babáját, vagy valakijét… és nem engedte el, ezért nem akarja elveszíteni ismét a szeretetet, tárgyát, ezért lehet túlzó a gondoskodása.
A B típusú anya pedig, akinek meg semmi nem elég jó, amit a fia tesz, és ebben az esetben hiába erőlködött a kiskrapek az anyja elismerő pillantásaiért, csak ritkán kapta meg, így e gyermek a teljesítményen keresztül próbálta elérni, hogy elismerje az anya, s hogy értékesnek érezhesse magát. De így meg ez a felnőtt krapek, nem hiszi azt, hogy igazán van is benne valami szerethető, mert eddig csak a teljesítményében (iskoláiban, pozícióban) látta az értékességét, amit az anya még így sem díjazott eléggé, így vannak, akik félnek közöttük és elmenekülnek inkább, nehogy a másik felfedezze, hogy milyenek is valójában, ezért ő is marad a megszokott felállásnál, ha még nem is tudatosan. A taníttatatására viszont pénz kell, és ezért sok közöttük az egykék a tapasztalatom szerint, mert az anyuka azt mondja a több gyerek szegénység, aki csak az anyagiakban gondolkodik a szegénységgel kapcsolatban.
A féltékeny anyák típusa meg (lehetnek a fenti típusok valamelyike egyben), akik, nem akarnak érzelmileg elszakadni a gyermeküktől, nehogy elveszítsék a fiacskáikat, és amikor azt látják, hogy a fiúk kevesebbet törődnek velük, a féltékenységük miatt a fiuk ellen fordulnak, és érzelmileg zsarolják. Ha nem hagyod ott azt a nőt, akkor kitagadlak, nem vagy a fiam többé, mondta az anya a páromnak, mert ezt konkrétan én is megéltem, egy féltékeny anya felől, amikor elkezdet igazán kötődni hozzám a fia, és szakítás lett a vége, mert inkább tőlem szakadt el, mint az anyjától.
A C típusú anya, az, aki helyesen tükrözi a mosolyával a fiacskája cselekedeteit, így klassz kis értékrendet tudhat magáénak, ha más valaki vagy valami el nem rontja, és így szerintem ők azok, akik el tudnak szakadni, és az anya is engedi, mert helyesen lát.
De nem csak az anyát lehet hibáztatni, hanem az apát is, ha az anya, gondoskodó szerepét neki kell átvenni, vagy egy bátynak, vagy egy nagyszülőnek. Meg hát az anya is hozta a családjából ezt a viselkedési formát, ahogy mindannyian, és én így ennek tudatában nem is hibáztatok senkit, de ezeken lehet változtatnunk ha, fejlődünk.
Szóval válasz összetett, nem egyszerű. Én nem vagyok pszichológus csak már olvastam ilyeneket, és én ezt raktam össze.
Mariann